Egy világvégi házban
Világszép lány lakott
Világ végére néztek
Ott mind az ablakok.
Nem járt elõtte senki,
Nem látott senkit õ,
Az Óperencián túl
Megállt a vén idõ.
A világszép lány nézte
A csillagos eget,
Tavasz táján szívében
Valami reszketett.
Hajába rózsát tûzött,
Valakit várt nagyon,
De csak a csillag nézett
Be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
Hideg és halovány,
S hiába várt örökké
A világszép leány...
/Juhász Gyula - Mese/

(ezt a képet pont most festem újra, hogy szebblegyen.)